Országos és nemzetközi versenyeken

elért eredményeink

 

 

Ebben a tanévben is sok tanulónk szerepelt kiválóan a különböző szakmai és közismereti tanulmányi versenyeken. Az alábbiakban csak az országos versenyeken elért eredményeket tüntetjük fel. A táblázatból is jól látható, hogy most is sok olyan tanulónk és felkészítő tanárunk volt, akik időt, energiát nem kímélve, többlet munkát vállalva készítettek fel diákokat, illetve vettek részt a különböző megmérettetéseken.

Az országos versenyek mellett több megyei és regionális megmérettetésen is részt vettünk jó eredményekkel. Valamennyi diákunkra és felkészítő tanáraikra büszkék vagyunk!

I. helyezést elért tanulóink:

Papp Mária Renáta (Virágkötészet, felkészítő tanár: Szabó Emese)

Németh Marianna (Szavalóverseny-nemzetközi, felkészítő tanár: Tóth Kata)

II. helyezést elért tanulóink:

Csomós Róbert, Neibort Attila, Tóth Gergő, Tóth István (Szakács, felkészítő tanár: Fodor Imre)

Negye Anett, Tóth Beáta (Cukrász, felkészítő tanár: Reck Szabolcs)

Bondár Zsuzsanna (Tudományos Diákkonferencia, felkészítő tanár: Gyaraki Szilvia)

Papp Renáta, Bogdán Ivett, Sági Judit, Kányási Norbert (Virágkötészet, felkészítő tanár: Szabó Emese)

Kiss Alexandra (Német, felkészítő tanár: Kovács Alexandra)

Szabó Dóra, Jónás Alexandra (Cukrász, felkészítő tanár: Reck Szabolcs)

Kányási Norbert, Papp Mária Renáta, Sági Judit (Virágkötészet, felkészítő tanár: Szabó Emese)

III. helyezést elért tanulóink:

Kiss Alexandra, Nagy Adrienn, Tokaji Katalin (Kereskedelem, felkészítő tanár: Balázsné Czirle Julianna)

Csomós Róbert, Neibort Attila, Tóth Gergő, Tóth István (Szakács, felkészítő tanár: Fodor Imre)

Balogh Balázs, Erdei Erika Regina (Szakács, felkészítő tanár: Krajcsiné Sócó Edit)

Bali Szabina, Molnár Máté Márk (Pincér, felkészítő tanár: Vincze Jenő)

Kányási Norbert (Virágkötészet, felkészítő tanár: Szabó Emese)

Plank Judit Zsuzsanna (Pincér, felkészítő tanár: Vincze Jenő)

IV. helyezést elért tanulónk:

Szabó Dóra (Német, felkészítő tanár: Nagy József)

V. helyezést elért tanulóink:

Chlebnyiczki Erzsébet Kitti (Cukrász, felkészítő tanár: Doktor Zoltán)

Boldog Edit (Kémia, felkészítő tanár: Bagosi Kinga)

Kányási Norbert, Papp Renáta, Papp Mária Renáta, Sági Judit (Virágkötészet-nemzetközi, felkészítő tanár: Szabó Emese)

Papp Renáta (Virágkötészet, felkészítő tanár: Szabó Emese)

VI. helyezést elért tanulóink:

Varga Viktória (Német, felkészítő tanár: Gyaraki Szilvia)

Stiffel Árpád Bence (Német, felkészítő tanár: Nagy József)

IX. helyezést elért tanulónk:

Hoksza Dániel (Német, felkészítő tanár: Gyaraki Szilvia)

Dr. Czirok Sándor

 

 


 

Tanuló neve

Verseny megnevezése

Kategória

Helyezés

Felkészítő tanár neve

Papp Mária Renáta

XV. Országos Ifjúsági Virágkötészeti Verseny

Országos

I.

Szabó Emese

Németh Marianna

Nemzetközi Simonyi Imre Szavalóverseny

Nemzetközi

I.

Tóth Kata

Csapat (Csomós Róbert, Neibort Attila, Tóth Gergő, Tóth István)

IX. Országos Ifjúsági Szabadtéri Főzőverseny

Szakács

Országos

II.

Fodor Imre

Csapat (Negye Anett, Tóth Beáta)

 

II. Göndöcs Benedek Gasztronómiai Emlékverseny

Cukrász

Országos

II.

Reck Szabolcs

Bondár Zsuzsanna

Tudományos Diákkonferencia

Országos

II.

Gyaraki Szilvia

Csapat (Papp Renáta, Bogdán Ivett, Sági Judit, Kányási Norbert)

XV. Országos Ifjúsági Virágkötészeti Verseny

Országos

II.

Szabó Emese

Csapat (Kányási Norbert, Papp Mária Renáta

Sági Judit)

XXIV. FLORA 2010 Kecel Ifjú Virágkötők Szakmai

Országos

II.

Szabó Emese

Kiss Alexandra

Levelezős tanulmányi verseny

Német

Országos

II.

Kovács Alexandra

Csapat (Szabó Dóra, Jónás Alexandra)

IX. Gál Sándor gasztronómiai Emlékverseny

Cukrász

Országos

II.

Reck Szabolcs

Csapat (Kiss Alexandra, Nagy Adrienn, Tokaji Katalin)

Országos Pénztárkezelő Verseny

Kereskedelmi

Országos

III.

Balázsné Czirle Julianna

Csapat (Csomós Róbert, Neibort Attila, Tóth Gergő, Tóth István)

IX. Országos Ifjúsági Szabadtéri Főzőverseny

Szakács

Országos

III.

Fodor Imre

Csapat (Balogh Balázs, Erdei Erika Regina)

II. Göndöcs Benedek Gasztronómiai Emlékverseny

Szakács

Országos

III.

Krajcsiné Sócó Edit

Csapat (Bali Szabina, Molnár Máté Márk)

II. Göndöcs Benedek Gasztronómiai Emlékverseny

Pincér

Országos

III.

Vincze Jenő

Kányási Norbert

XXIV. FLORA Kecel Ifjú Virágkötők Szakmai Versenye

Országos

III.

Szabó Emese

Plank Judit Zsuzsanna

IX. Gál Sándor gasztronómiai Emlékverseny

Pincér

Országos

II.

Vincze Jenő

Szabó Dóra

Levelezős tanulmányi verseny

Német

Országos

IV.

Nagy József

Chlebnyiczki Erzsébet Kitti

„Év Junior Cukrásza” Verseny

Cukrász

Országos

V.

Doktor Zoltán

 

Boldog Edit

MOZAIK Internetes Tanulmányi Verseny

Kémia

Országos

V.

Bagosi Kinga

Csapat (Kányási Norbert, Papp Renáta, Papp Mária Renáta, Sági Judit)

SAVARIA FLORIADAE 2011 Virágkötészeti Verseny

nemzetközi

V.

Szabó Emese

Papp Renáta

Virágkötő, -berendező, virágkereskedő Szakma Kiváló Tanulója Verseny

Országos

VI.

Szabó Emese

Varga Viktória

Levelezős tanulmányi verseny

Német

Országos

VI.

Nagy József

Stiffel Árpád Bence

Levelezős tanulmányi verseny

Német

Országos

VI.

Nagy József

Hoksza Dániel

Levelezős tanulmányi verseny

Német

Országos

IX.

Nagy József

Dr. Czirok Sándor igazgató

vissza